Baráti szamárfül (mutatás) jubileumkor

Feledy Balázs, 2014.

 

Most, hogy már ötödik alkalommal kerül sor, s éppen április elsején a Szamárfül kiállításra,

mindig más-más alcímmel, nos, most azért – újra – járjuk körül a fogalmakat.

Április elseje hagyományosan a becsapás (átejtés?) napja, amit egy régies kifejezés úgy

fogalmaz, hogy „áprilist járatnak vele” (megtréfálják), s ha valakire azt állítjuk, hogy

„április bolondja”, akkor az olyan személy, akit ezen az elsejei napon beugrattak.

A szamárfül mutatás pedig valamiféle kigúnyolás. Lehet, hogy manapság mindkét, a tréfá-

hozközeli cselekvés kiveszőben van vagy megmarad gyermekkorunk emlékének, pedig

mindkettőre nagy szükségünk van, mégpedig azért, hogy bizonyítsuk rugalmasságunkat,

toleranciánkat, öngúnyra való képességünket, röviden és tömören: humorra való nyitott-

ságunkat. S ezen képességekre pedig nagy szükségünk van (volna).

Életünk tele van komoly (vagy komolynak tűnő vagy inkább: annak tartott) dolgokkal, ese-

ményekkel, körülményekkel, s egyre több a humorra érzéketlen ember körülöttünk.

Nos, ezt elégelte meg művész barátaim egy köre, Pestszentimre és Pestszentlőrinc jeles

értelmiségiei (és házastársaik!). Némi töprengés után pattant ki a gondolat: minden

évben legyen egy április elsejei tréfálkozó kiállítás „a Kondorban”, mely lehet, hogy becsap,

de az is lehet, hogy épp „igazságot oszt”, mely szamárfület mutat a valóságnak,

a fogyasztói társadalomnak, az életmódnak, nota bene: a művészetnek, a butaságnak,

a rossz tulajdonságoknak és még sok minden másnak. S most jön a lényeg: mindezt képző-

művészeti alkotásokkal tegye, s ne verbális viccekkel!

Nos, már az ötödik alkalom rendezésekor állíthatjuk: a kísérlet sikerült.

Nem azt kell állítanunk, hogy a műtét sikerült, s a beteg meghalt, hanem azt, hogy épp

az egészséges humor iránti érzék vizuálisan is szárba szökkent! Ráadásul úgy, hogy eb-

ből nem karikatúrák keletkeztek (ami nem megvetendő műfaj, sőt, csak itt és most nem

feltétlenül ez a kívánalom), hanem igen érzékletes és összetett mondandójú művek.

Felfedezhetjük, hogy a képzőművészeti eszköztár, persze erre alkalmas kreatív kezekben

(agyakban!) igenis ma is alkalmas a humor és a tréfa, sőt uram bocsá’: a vicc megjelení-

tésére, megformálására. Ez annál is inkább nagy eredmény, mert nem csak a körülmények

túl komolyak körülöttünk, de a művészet is. Vagy ha nem, akkor mindennek inkább a sötét,

morbid és abszurd oldalát bontja ki, s nem a humor felé fordul. Szamárfület mutatnak tehát

az alkotók, s kimondva-kimondatlanul azzal a szándékkal, amit Mark Twain állított:

„ A legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást.”

Ez az, ami már ötödszörre sikerül. Reméljük hamar „iskola érett” is lesz…